2010. július 30., péntek

Árvíz utáni gondolatok

Kedd éjjel (vagy inkább hajnalban?, már nem tudom, mert órát nem néztem) nagy zuhé volt. Jó sokáig esett s úgy igazándiból, ahogy a román is mondaná "ploua cu găleata". Azért szerencsére vedrek nem estek a tetőre, de izgatottan figyeltük az ablakból, hogy akkor a focipályán mi is a helyzet. Tudniillik, ha nagyon nagy a víz a pályán, valószínű, hogy kiömlött a patak. Nahát, nem volt semmi gond. Az ember délben elmegy munkába, etetés, altatás, ház körüli teszek-veszek. Nyugodt vagyok, ugyebár délben még hoztak ki homokot és zsákot a polgármesteri hivatal emberei. Meg is töltötték őket, elhelyezték a kritikus helyeken, szó sem lehet vízről.

Kicsivel később jön Anyós, hogy az utcán folyik le a víz, az óvodát körülvette már. Megnőtt a patak vízszintje s beindult a fejvesztett mentési akció. Nem volt egy irányító, aki az egészet átlátta volna, nem volt katasztrófa védelmi terv, ami alapján cselekedni lehetett volna. Ezek a drága jó falustársak szépen megbontották a gátat és áthúzták a zsákokat a híd túlsó oldalára, ugyebár a mi felünkön úgyis mindegy, hadd, folyjon a víz.
Teljesen kiakadtam. Rendesen csorgott, surrogott a víz be a kerítésen. Kocsival be se lehetett már hozzánk jönni. Helyenként térden felül ért a víz, s még mindig ömlött a patak. S az emberek csak húzták át a zsákokat. A legjobban a másik iránti nemtörődömség, a fejetlenség és a rendszertelenség zavart. Megértem, hogy a felszeg alacsonyabban van az alszegnél, de hagyni szándékosan, hogy a másikokat ellepje a víz...
Aztán hoztak újra homokot és még több zsákot, sikerült mindenhova tenni, ahova kellett. Volt egy hangadó, aki nehezményezte hogy az ő házát nem védik kellő képpen, mert mi lesz, ha... és ha netalán..., de azt nem nézte, hogy annak az embernek, akinek pont a gát mellett van a háza segítség kell, mert alig egy centi választja el őt és családját a kényszerű fürdéstől. Bezzeg azt egyedül hagyták. Volt szájtátó elég, de szerencsére dolgos ember is. Este tízig rakták az emberek a homokzsákokat, hogy legyen minden megerősítve. Egy szekérre meg felpakolták a maradék zsákokat, hogyha kell, akkor könnyebben és hamarabb lehessen eljuttatni a veszélyeztetett helyekre.
Első ilyen árvizes élményem. Keveredik bennem az emberek összefogása miatti hála felemelő érzése és az undor, amit az önzőség váltott ki. Kíváncsi vagyok, ezeket a zsákokat mikor fogják majd ellopni...

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...