2010. augusztus 9., hétfő

Háromévesek lettünk! (vakációs változat)

Nyaralás közben "utolért" bennünket Nagymaszat szülinapja. Nem is hiszem el, hogy már egy hároméves, egyszer öntudatos, másszor csak egyszerűen hisztis, tündéri Nagymaszatom van!
Bevallom őszintén, hogy az egyre erősödő irányzat, mely szerint egy sikeres születésnapi ünneplés kötelező járuléka a NAGY felhajtás, SOK kaja és még TÖBB ajándék, elbátortalanított egy picit. Akármerre néz az ember, ez folyik mindenhonnan. Nem vagy jó szülő, ha a legújabb divatos játékot, babát, kifestőt, matricás könyvecskét meg nem veszed a gyerekednek szülinapi ajándékként, ráadásul a tortáról a habot csakis egy gyorsétteremben lehet lenyalni. Mit akarunk bizonyítani, ha elárasszuk a gyermekünket mindazzal az ajándékkal, amit ránk erőltetnek a reklámokban? Mi lesz akkor, ha nem veszük meg mindazt, amit ránk akarnak erőszakolni, ha válogatunk, megválogatjuk a dolgokat?
Egy hároméves még fel sem fogja egészen, hogy miről is van szó, csak élvezi, hogy most minden róla szól. Az én Nagymaszatom napok óta azon morfondírozott, hogy akkor jön a szülinapja ?, és megtalálja őt?, és egyáltalán miért van neki születésnapja? Erre megnyugtató választ adtam, hogy azért van neki születésnapja, mert anya hasából három évvel ezelőtt ezen a napon bújt(atták) elő, és akárhova megy, a szülinapja, mindig  megtalálja őt. Oda megy, ahol ő lesz, mert ez az ő napja.
Szerintem a hangsúly  a gyermekkel, ünepelttel töltött tartalmas, minőségi időn van. Együtt lenni vele, odafigyelni rá, meghallgatni őt, éreztetni, hogy fontos számunkra, hogy ez az ő napja és mi (szülők, ünnepelők) mennyire örülünk, hogy köztünk van. S igenis, teljesítsük neki a kívánságait, ajándékozzuk meg azzal, amire régóta vágyott, amennyiben úgy ítéljük meg, hogy hasznára válik.
Nálunk így zajlott le a nyaralós szülinapozás: A nagy nap előtt megtettük a szükséges előkészületeket, hogy reggelire, amint a kisasszony felébred, tálalva legyen a meglepetés. Fel is ébredt annak a rendje s módja szerint csak egy icipicivel később mint szokott. Ám ez az icipici is túl korán volt a velünk együtt nyaraló fiúcskának, akinek feltétlen ott kellett lennie az eseményen.
Reggelire zsúr volt. Az este legyártott tojásegérkék még bírták magukat, nem sikerült elfogyasztaniuk az eléjük tett sajt, főtt krumpli és kolbász katonákat, így az került az asztalra. Nagy siker volt, főleg az egér füle, ami szintén kolbászból volt. Később Nagymaszat leadta a rendelést, hogy neki milyen formájú tortája legyen, így ebéd utánra meglett a kért bohóctorta is. (Izgultam nagyon, mert a sütőporos receptek elkészítése nem az én erős oldalam. De a végén büszke voltam magamra.) Többszöri kísérletezés után sikerült meggyújtanunk a méhviasz gyertyákat is, és végre nekiállhattunk enni. Szinte elfelejtettük átadni az ajándékot, de még idejében eszünkbe jutott.
A tortaevés után az egész nyaraló csapat levonult egy patakra, hogy köveket dobálhassunk bele, mert micsa jó mulatság ez. És tényleg jó mulatság volt ez. Ennyire felszabadultnak és megbékéltnek rég nem éreztem magam. Csak dobáltuk bele a köveket a patakba, estünk bele a patakba, cseréltük ki a vizes ruhákat, mostuk meg a homokos-sáros kezeinket, beszélgettünk, forrást fedeztünk fel. Együtt voltunk. És jó volt. (Képeket később teszek fel.)
Ajánlom, ti is próbáljátok ki! (Azért vigyetek két rend váltóruhát a csemetéiteknek...)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...