Anya napok óta a Tolcsvay féle Magyar misét hallgatta és gyakorolta, olyannyira, hogy már én is kezdtem megtanulni. Nagyon ügyesen tudtam énekelni, hogy jön a vihaaaaaaaaaar, jön a vihar. Anya ugyan mondta, hogy semmiféle vihar nem jön, mert ő Glóriát énekel, de annak meg semmi értelme, én inkább a viharnál maradok, mert ezt már ismerem. A múltkor is olyan nagy dörgés és villámlás, égzengés és földindulás volt, hogy megtanultam, mi a vihar.
Szóval, Anya nagy lázban volt, mert jönnek a városnapok, úgy is mint Őszi sokadalom, s ezzen fellép a Cantus kamarakórus, amiben ő is énekel. S jönnek valami bácsik és nénik, akik nem kórusban énekelnek, ők lesznek a szólisták. Megígérte, hogy elvisz a főpróbára, ha nem fogom összeboronálni az erősítő felszerelést. Én mindent megígértem, csak mehessek vele próbára.
Az elindulásunk... Én a tervezett időnél jóval később ébredtem fel, így Anya már startból elkésett emiatt, s amúgy is nagyon nyűgös és zsimbes is voltam. Volt baja elég. Szerencséjére, még időben összecsomagolta a csereruhánkat (ha netán becsurrantanánk), üres nájlonzacskót (balesetes ruhák tárolására), a váltóruhánkat és váltócipőnket (ha későbbig maradnánk s lehűl az idő), a túlélő keksz-, víz- és almaadagunkat (ha megéheznénk), így már csak azzal kellett megküzdenie, hogy seperc alatt készítsen fel és indítson bennünket útra. Felvettem a szép csibés ruhácskámat, hogy abban fogok majd táncolni és forogni, míg Hugi a lila ruhácskájában feszített. Igaz, ő nem jött próbára, mert még kicsi, és délután is aludnia kell. Így Apát altatta Mamánál elég jó eredménnyel.
A próbán sok ember volt és mind felnőttek voltak. Nem volt kivel táncoljak és forogjak, így Anya elé ülve a pódiumon csendben ropogtattam a kekszet s majszoltam az almám. Nagyon szerettem a zenét, meg ahogy énekeltek a bácsik és nénik. A próba végén kérdezgettek, hogy hívnak, hány éves vagyok, de nem válaszoltam nekik. Nem is ismerem őket. Azért jól énekeltek, és én még egyszer meg akartam hallgatni őket az előadáson. Itt már Apa is velünk volt, Hugi nem, mert nehéz lett volna kétfelé szakadnia Apának a templomban, hogy utánunk futkorásszon, így újra Mamára bízták.
A templomban annyian voltak, hogy külön székeket kellett behozzanak, legyen még ülőhely. Nagyon hamar meleg lett, kár volt betenni azt a váltóruhát. Anya eltűnt, majd újra előbukkant valami bordó köpenyben, amit ők pelerinnek hívnak. Beszélt a polgármester bácsi, s aztán a kántor bácsi, és azután jött a zene és énekeltek. Nagyon jó kislány vagyok, de lassan elfogyott a türelmem, s a végén, bizony izegtem-mozogtam, hátha hamarabb vége lesz. Jól el is fáradtam belé. Vége is lett. A közönség felállva veresre tapsolta a tenyerét. Ezt látva a fehér hajú bácsi kétszer megénekeltette őket a mise egy részével. Kívülről fújták már a végén, hogy "a mindenségben ott lakik az Egység, keressétek egymásban a békét, szívetekben őrizzétek fényét, most és mindörökké".
Még egy kicsit növök, s akkor én is énekelhetem Anyával ezt a viharos misét:
Szóval, Anya nagy lázban volt, mert jönnek a városnapok, úgy is mint Őszi sokadalom, s ezzen fellép a Cantus kamarakórus, amiben ő is énekel. S jönnek valami bácsik és nénik, akik nem kórusban énekelnek, ők lesznek a szólisták. Megígérte, hogy elvisz a főpróbára, ha nem fogom összeboronálni az erősítő felszerelést. Én mindent megígértem, csak mehessek vele próbára.
Az elindulásunk... Én a tervezett időnél jóval később ébredtem fel, így Anya már startból elkésett emiatt, s amúgy is nagyon nyűgös és zsimbes is voltam. Volt baja elég. Szerencséjére, még időben összecsomagolta a csereruhánkat (ha netán becsurrantanánk), üres nájlonzacskót (balesetes ruhák tárolására), a váltóruhánkat és váltócipőnket (ha későbbig maradnánk s lehűl az idő), a túlélő keksz-, víz- és almaadagunkat (ha megéheznénk), így már csak azzal kellett megküzdenie, hogy seperc alatt készítsen fel és indítson bennünket útra. Felvettem a szép csibés ruhácskámat, hogy abban fogok majd táncolni és forogni, míg Hugi a lila ruhácskájában feszített. Igaz, ő nem jött próbára, mert még kicsi, és délután is aludnia kell. Így Apát altatta Mamánál elég jó eredménnyel.
A próbán sok ember volt és mind felnőttek voltak. Nem volt kivel táncoljak és forogjak, így Anya elé ülve a pódiumon csendben ropogtattam a kekszet s majszoltam az almám. Nagyon szerettem a zenét, meg ahogy énekeltek a bácsik és nénik. A próba végén kérdezgettek, hogy hívnak, hány éves vagyok, de nem válaszoltam nekik. Nem is ismerem őket. Azért jól énekeltek, és én még egyszer meg akartam hallgatni őket az előadáson. Itt már Apa is velünk volt, Hugi nem, mert nehéz lett volna kétfelé szakadnia Apának a templomban, hogy utánunk futkorásszon, így újra Mamára bízták.
A templomban annyian voltak, hogy külön székeket kellett behozzanak, legyen még ülőhely. Nagyon hamar meleg lett, kár volt betenni azt a váltóruhát. Anya eltűnt, majd újra előbukkant valami bordó köpenyben, amit ők pelerinnek hívnak. Beszélt a polgármester bácsi, s aztán a kántor bácsi, és azután jött a zene és énekeltek. Nagyon jó kislány vagyok, de lassan elfogyott a türelmem, s a végén, bizony izegtem-mozogtam, hátha hamarabb vége lesz. Jól el is fáradtam belé. Vége is lett. A közönség felállva veresre tapsolta a tenyerét. Ezt látva a fehér hajú bácsi kétszer megénekeltette őket a mise egy részével. Kívülről fújták már a végén, hogy "a mindenségben ott lakik az Egység, keressétek egymásban a békét, szívetekben őrizzétek fényét, most és mindörökké".
Még egy kicsit növök, s akkor én is énekelhetem Anyával ezt a viharos misét:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése