Sőt, nem is olyan lassan, hanem hamarosan. Már év elején elindultunk körbenézni, hogy óvoda terén mi a felhozatal. Ugyebár, mi hivatalosan városon lakunk, de azért falunk élünk. Ez úgy értendő, hogy Szászfalu közigazgatásilag Kézdivásárhelyhez tartozik, de azért csak egy falu a várostól kb. 7 km-re az összes velejáró falusi, romantikus elemmel együtt (reggeli és esti tehénvonulás, por, gödör s trágya a főúton, jellegzetes faillat fűtés-szezonban). Szóval, először körbenéztünk a szomszédos falvakban, mert a házunk melletti óvodát ideköltözésünkkor megszüntették s aztán a városban.
Nézelődtünk, válogattunk. Az alábbi szempontok alapján:
Olyan óvodát kerestünk, ami startból szimpatikus, valamilyen szinten pontratett (nem esik a fal a gyerekre, van angol wc), aránylag közel van hozzánk, talpraesett, ügyes, kedves óvónéni foglalkozik leendőbeli óvodásunkkal, az óvoda fekvése déli (természetes fény világítsa meg a helyiséget, ne neon), van (gondozott) kert a futkározásnak, játszásnak, ne legyen főúton (az esetleges balesetek megelőzése, elkerülés érdekében), és viszonylag gyermekbarát, biztonságos mászókák, hinták (mert ugye, tudjuk, hogy a biztonságos mászókán is be tudja bizonyítani a gyerek, hogy mégsem volt elég körültekintően megtervezve az illető darab).
Ilyent kaptunk: aránylag közel van hozzánk és a főúton, felújított (van bent angol wc, sőt, termopán ablakok és ajtók is vannak), északi fekvésű (sajna, neonfény lesz a világ, de nem tűnik vészesnek), kert is van (jó nagy), meg nyaktörő hinták s csúszdák, meg egy alattomos homokozó (ki tudja, milyen veszélyeket rejt magában). De ami a legfontosabb, hogy olyan óvónénink lesz, aki a fentebb leírt követelményeknek megfelel. A frász tör rám, amikor bemutatkozáskor az emberek nem néznek egymás szemébe, nevüket is csak mormolják... S aztán a kézfogásuk.... Brrr. Mintha valami élettelen dolgot, vagy egy élettel teli, nagyranőtt, száraz gilisztát vagy csórécsigát fognék meg. S akkor most képzeld el ezt a variánst óvónőként, akinél letétbe vannak helyezve a gyerekek napi 4-8 órán át...
Ám ennek az óvoda néninek,akit kaptunk, van fellépése, magabiztosságot s egyfajta anyás meleget sugároz, kézfogása határozott. Úgyhogy, már azt sem bánom, hogy nem megyünk be a városba oviba.
Nézelődtünk, válogattunk. Az alábbi szempontok alapján:
Olyan óvodát kerestünk, ami startból szimpatikus, valamilyen szinten pontratett (nem esik a fal a gyerekre, van angol wc), aránylag közel van hozzánk, talpraesett, ügyes, kedves óvónéni foglalkozik leendőbeli óvodásunkkal, az óvoda fekvése déli (természetes fény világítsa meg a helyiséget, ne neon), van (gondozott) kert a futkározásnak, játszásnak, ne legyen főúton (az esetleges balesetek megelőzése, elkerülés érdekében), és viszonylag gyermekbarát, biztonságos mászókák, hinták (mert ugye, tudjuk, hogy a biztonságos mászókán is be tudja bizonyítani a gyerek, hogy mégsem volt elég körültekintően megtervezve az illető darab).
Ilyent kaptunk: aránylag közel van hozzánk és a főúton, felújított (van bent angol wc, sőt, termopán ablakok és ajtók is vannak), északi fekvésű (sajna, neonfény lesz a világ, de nem tűnik vészesnek), kert is van (jó nagy), meg nyaktörő hinták s csúszdák, meg egy alattomos homokozó (ki tudja, milyen veszélyeket rejt magában). De ami a legfontosabb, hogy olyan óvónénink lesz, aki a fentebb leírt követelményeknek megfelel. A frász tör rám, amikor bemutatkozáskor az emberek nem néznek egymás szemébe, nevüket is csak mormolják... S aztán a kézfogásuk.... Brrr. Mintha valami élettelen dolgot, vagy egy élettel teli, nagyranőtt, száraz gilisztát vagy csórécsigát fognék meg. S akkor most képzeld el ezt a variánst óvónőként, akinél letétbe vannak helyezve a gyerekek napi 4-8 órán át...
Ám ennek az óvoda néninek,akit kaptunk, van fellépése, magabiztosságot s egyfajta anyás meleget sugároz, kézfogása határozott. Úgyhogy, már azt sem bánom, hogy nem megyünk be a városba oviba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése