2012. február 24., péntek

Játékkészítés dugókból (játékötlet óvodás és iskolás gyerekeknek)

A dugók már ismerősök a blogon
Hosszú téli délutánokon, mikor nem mentünk ki  zsákozni, újra előkerültek a dugók.(Ha még nem olvastad el a dugóbábos bejegyzést, kattints ide!) Velük játszottunk. No, nem csak úgy szimplán, hanem alakítottunk rajtuk egy cseppecskét. Ötletet ötlet követett és kitaláltuk, készítsünk házi pecséteket.
Ehhez szükség volt:

  • parafadugókra, természetesen
  • jól vágó (hegyes) késre (cutter is megfelel)
  • csepp kézügyességre
  • vízfestékre s egy kis vízre
  • papírra

A dugónak kiválasztottuk azt a felét, amelyik épp volt, s megfaragtuk. Illetve Anya megfaragta, a purecek csak lelkes megfigyelői és kommentálói voltak a folyamatnak. Egy ügyes kisiskolás azonban már meg tudja faragni magának, nem beszélve az általános korú iskolás gyerekekről, akik még ügyesebbek.

Gondoltam, a csillagformát egész jól ki tudom alakítani. Precízebb, egyformább méretekért ajánlott először ceruzával meghúzni a kívánt formát.

Itt már inkább a kalotaszegi rozettás motívumok felé hajlok.
Nem egy mestermunka, mert egyik-másik bevágás mélyebb a többinél, meg a szárak vastagságai se egyeznek, de nagy örömet szerzett a kölyköknek.

Ha van előre mintázott dugód, akkor annak az adottságait is ki lehet használni. Itt például egy napocskát faragtam körbe.

Így néz ki a kész mű. Éles hegyű késsel vagy cutterrel jobban ki lehet alakítani a szem és száj körvonalait.

Szabad kézzel is rajzolhatsz rá. Például gyümölcsöket: almát...

...körtét.

Vagy rajzolhatsz mosolygós arcot is, mivel, ha több gyerek van, úgyis összevesznek majd a másik különleges dugópecséten. Ha megy egy van, akkor tuti elveszti majd s pont az kell neki, ami már nincs. :)

Ha kész a remekmű, akkor ki is lehet próbálni.

Bevetési szünet közben...
Bevetés után.

Íme a pecsétnyomok!
Tetszett? Oszd meg!
Több kreatív tippre vágysz? Kérd te is a Kórházi játékok tárházát, ami 19 játékötletet tartalmaz betegség idejére (főleg). Katt ide és töltsd ki az űrlapot!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...