2012. június 11., hétfő

Nekem így sikerült! Kórház másképp II.


II. nap A gyerek jobban tudja


A tegnap bementünk pillangókat etetni, de a fiam elaludt az autóban. A nővér mondta nem szükséges felébreszteni. 

Beadták a gyulladásgátlót és amikor elkezdték az antibiotikumot adni, felébredt a fiam, elhúzta a kezét és mondani kezdett valamit.

Azt mondta, hogy nem tudja forgatni a nyakát és a nyelvét. A nővér elengedte a gyerek kezét, mondta megvárjuk, míg felébred és akkor folytatjuk. Beszéljünk hozzá.

De ő folyton csak azt mondogatta, hogy a nyelve nem forog és nem akart megnyugodni. Mi azt hittük még nem ébredt meg rendesen, vagy elzsibbadt a nyaka az ölben alvástól. A nővér nem értette és még nem tudtuk lefordítani, amikor felemelte jobban a ruháját és látta, hogy a kanül körül bevörösödött a hely.

Összenéztünk, mindketten tudtuk, hogy mit jelent (hála Istennek az apuka, aki tartotta nem) és kiáltott is orvos után. Kérdezték sürgős? (az orvos lázat próbált csillapítani egy csecsemőnél, és ott is komplikációk voltak.) Igen, szólt a válasz. Doktornő lerohant, megnézte, kijelentette, hogy hidrokortizont intravénásan. Be is adták azonnal és akkor a fiam abba is hagyta a siránkozást.

Kiderült, hogy a fiam allergiás az illető antibiotikumra. Reggel tesztelték és nem mutatta ki az allergiát. Mi több, reggel bekapta és semmi baja nem lett tőle. És este meg.... Szóval mikor kiértünk az autóba én akkor kezdtem el remegni, a férjem látta, de nem szólt. Amikor már mindketten aludtak az autóban kérdezte meg, hogy mi van. Mikor elmeséltem, hogy mi történt és hogy ha ez itthon történik meg valószínű nem érkeztünk volna el a kórházig ő is elkezdett remegni. Ma éjjel folyton megébredtem és a légzését figyeltem. Hála Istennek nem tudja, hogy milyen veszélyben volt, és végtelenül hálás vagyok Istennek, hogy akkor is nyugodt tudtam maradni.

Ma reggel felülvizsgálták, új kezelést kapott. A közérzete mindkét gyereknek nagyon jó. Várják a pillangóetetést és a pediátriára úgy mennek mint a játszótérre. Előre köszönnek és nem értik, hogy a többiek miért sírnak. 

Számomra ebből a legnagyobb tanulság, HOGY A GYEREK JOBBAN TUDJA, néha mint a szülő. És az nagyon jó volt, hogy ilyen gyorsan kapcsolt a nővér is. 

- folytatása következik -
Minden jót nektek,
Kati

A napló első részét ide kattintva olvashatod, a harmadikat meg itt nézheted meg!


Nem tudod mit játszhatnál beteg gyermekeddel? Nem tudod, mire várhatsz ha kórházba kerültök? Töltsd le te is a Kórházi játékok tárházát, ami eligazít téged!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...