2012. augusztus 31., péntek

Törpanyu akcióban

Virágos ruhás, copfos kislány félénken néz a kamerába, egyik kezével tartja rajzát Törpmanóról, a másikban meg magához szorítja a kapott lehúzósképet.
Kukucs! Ezt rajzoltam.

Avagy óvódások és kisiskolások játékos fejlesztése képekkel és szavakkal a 2012-es Kolozsvári Magyar Napokon


Törpanyu gondolt egy nagyot és leugrott szülővárosába "magyarnapozni", s egyúttal a gyerekprogramok keretén belül gyerekfoglalkozást is tartani. Ezidáig roppant elfoglalt volt egyéb dolgaival, így nem tudott beszámolni róla a megfelelő időben. (Pl. rá max. 4 napra.) Ám most pótolja... :)

HIHETETLEN élmény volt ott lenni!

Hat (6) óra leforgása alatt kb. 70-100 gyerek került az asztalom köré, összesen kb. fél óra "szünetem" volt. S az az élmény!
Élmény, hogy újra "taníthatok", annak az élménye, hogy láttam a gyermekek arcán az örömöt, a felismerést, a kíváncsiságot, a kihívás legyőzését!
Látni, ahogy egy önbizalom-hiányos gyerek kivirágzik. Látni, ahogyan kis rábeszélés után tétován nekiáll a feladatnak, látni, ahogyan sikerül neki megoldania azt és ahogy felcsillan a szeme az elért sikerélmény és dicséret nyomán. Látni olyan gyereket is, aki minden játszólapon "végigment" s órákat ült az asztalom mellett...
És érdekes volt tapasztalni, hogy kétnyelvű vagy magyarul nem tudó gyereknél is ilyen pozitív  AHA-élmények jelentkeztek.

Összegezve a tapasztalatokat elmondhatom, hogy:
  • sok gyerek igényli az ilyen fajta játékos fejlesztéseket, csak rajtunk múlik mivel találkoznak
  • Törpmanó elnyerte azoknak a gyerekeknek is a tetszését, akik először találkoztak vele (a többiekét továbbra is élvezi. :))
  • Törpmanó játszófüzetei univerzálisak :)
  • Törpmanó előkészületben lévő szövegértéses füzetéhez is pozitívan viszonyultak a kisiskolások
  • a gyerekek élvezték, a szülők is. Kell ennél több?

Nade, beszéljenek helyettem a képek. Nem tudtam állandóan fényképezni, csak amikor sikerült "lopnom" egy kis időt, de kaphattok belőle egy kis ízelítőt...:

Három copfos óvódás lányka az első jelentkezők asztalomnál. Az asztalok itt még sorban vannak, később összetoltam őket. Rajtuk játszólapok, színesceruzák vannak.
Az első fecskék...

Óvódás kislány tenyerel egy feladatlapon, jobb kezében sárga zsírkréta.
Na és akkor színezzük ki azokat a könyveket.

Óvódás arcfestett kislány néz szembe. A kezében tartja rajzát, amin Törpmanó kirándul témát dolgozza fel. A lap felső sarkában vidám napocska kukucskál ki a felhők közül, Törpmanó körül meg sok a szivárvány-színű lepke.
Készen van a remekmű.

Kisérő áthajol a padon, az óvódás meg figyeli a magyarázatot. A kicsi fején piros-fehér kockás simlisapka, kezében piros ceruza van.
Kell a segítség.

Spiderman-es sapkás kisfiú keresztül hajol az asztalon, hogy színt válasszon magának.
Melyiket válasszam?

Ugyancsak az előbbi kisfiú, nyelve hegyét kidugva színezi Törpmanó sapkáját, ami így rózsaszínű lesz.
Mindjárt kész a sapkája!

Törpmanós feladatlapot old egy copfos kislány, amin be kell karikázni illetve színezni a ruhákat évszaktól függően.
S akkor ez nyári ruha, ez meg téli...

Gyöngyös blúzban lévő barna hajú kislány párosítja a cinegéket az árnyékukhoz.
Itt is elkell a segítség. Cinegék és árnyékaik.

Asztalon heverő Törpmanós papírok, amik olyan formán vannak összefirkálva, ahogyan egy 2-3 éves gyermek tudja produkálni.
A minicsoport épp befejezte az alkotást.

Pillangó-arcú (festett) ülő leányka válogatja az asztalon levő zsírkréták közül a számára megfelelő színt.
Melyiket válasszam?

Nyári zöld és piros színű fejkendős testvérpár készül nekifogni a feladatlapoknak. Egyik a cinegés, másik a lábbelis játszólapot választotta.
Én ezt választom!

Három szöszke kislány ül az asztal mellett. Kettőnek közülök gyönyörű körbefont haja van. Testvérek. A nagy segít a kicsinek a játszólapok szöveges részeinél.
Itt a nagytestvér nem figyel, hanem segít...

Az előbbi kislányok a képen. A kicsi már önállóan dolgozik az előtte levő papíron, épp színt keres magának. A nagy mellette áll, és olvasgatja a neki való feladatlapot.
...de csak addig, míg ő is kap egy neki való feladatlapot.

Napszemüveges, rövid sötét hajú édesanya véleményt ír egy sima lapra a tevékenységről. Háttérben két nagyobb lányka elmélyülten olvassák a feladatlapot.
Anyuka véleményt ír...
Tesztelés közben Törpmanó előkészületben lévő szövegértéses füzete. Abszolút pozitív visszajelzések érkeztek! :)

Olvasni tudó lányka a szövegértéses feladatlapra koncentrál, szinte belebújik a lapba. Épp kék zsírkrétával rajzolja meg a farkas szemét.
Rajzoljam csak meg annak a farkasnak a szemét is...

Napszemüveges apuka rajzol a lánya mellett, a lánya által "kivégzett" lap hátoldalára. Az apuka rajza egy tájkép kezdete gyönyörű narancssárga-sárga árnyalatú nappal a közepén.
Közös apa-lánya rajzolás.

Két ötödikes lányka old szövegértéses játszólapokat. Színes ceruza, lapok, Törpmanó játszófüzete, lehúzósképek hevernek előttük az asztalon..
Állítólag nem tudnak rajzolni, de cáfolom. Kiválóan vették az "akadályt".

Másodikos forma kisfiú ül az asztal mellett, körülötte apuka és anyuka. Mindkét szülő testtartása odafigyelő. A gyerek egy szövegértéses feladatlapot old éppen.
Megy az neki. Kis pozitív szülői bátorítással minden megoldható.

Két copfos lányka szövegértéses feladatlapokat old az összetolt asztalok sarkánál. Kezükben írószer, a feladatlapra hajolnak. Maximális a koncentrálás.
Koncentráció a maximumon.

Kétéves-forma leányka ül anyja ölében és ketten rajzolnak. Mellettük egy narancssárga blúzos kisfiú összevont szemöldökkel figyeli az előtte levő játszó-feladatlapot.
Kicsi korban kezdjük a rajzolást! Hol, ha nem Törpanyunál?

Felismertél valakit? Oszd meg!
Több képet Törpmanó Facebook oldalán nézhetsz! Katt ide!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...