Hétköznapi sztárok: Leona H.D. minőségben, a vak vállalkozó háromgyerekes családanya

"Persze a rajzukat sem tudom megnézni. Ez sem nehéz, hanem lehetetlen."

Azt gondolod, unalmas az életed? Nehéz a gyereknevelés? Nem tudsz örülni a kis dolgoknak?

Olvasd el az alábbi interjút, amit a fehér bot nemzetközi napja (okt. 15.) alkalmából készítettem, és biztos másképp látsz majd dolgokat.
A beszélgetőpartnerem Horváthné Dunaveczki Leona, háromgyerekes családanya, szociológus, blogíró és kezdő vállalkozó.

Leona H.D. minőségben családjával.

Látássérült, vak, látási fogyatékos. Melyiknek a használatát ajánlod inkább?

A „látássérült” kifejezés talán a legideálisabb akkor, ha azokról az emberekről szeretnénk beszélni, akik vagy nem látnak egyáltalán, vagy ha látnak, akkor gyengébben, mint egészséges esetben. A lényeg az, hogy az ilyen kifejezéseknél tegyük hozzá az “ember” szót is. Én például vak ember vagyok, látássérült ember vagyok.

Van-e olyan tevékenység aminek az elvégzése igazi kihívás számodra?

Az internetezés néha elég nagy kihívás. Mi, akik nem látunk, úgynevezett képernyőolvasó szoftvert használunk. Ez elvileg felolvas mindent, amit egy látó ember láthat a képernyőn. Azért mégsem ilyen egyszerű. Ha egy oldal tervezésénél, kivitelezésénél nem kalkulálják bele az akadálymentesség szempontjait, akkor előfordulhat, hogy böngészés közben lefagy a gép, mert olyan alkalmazás van egy weboldalon, ami összevész a beszélővel. Olyan is szokott lenni, hogy nem azt mondja nekünk, amit láthat a látó ember. Szöveg helyett mindenféle más karaktert hallunk. A „legjobb“ az, amikor egy hozzászóláshoz regisztrálnom kellene egy oldalon, és ő kéri, hogy nézzem meg, mi látható a képen és írjam be a kódot. A robotok kiszűrésére más mód is van. Ez csak pár apróság volt, amit kiemeltem.

Mivel blogot írok rendszeresen és szeretem ha minél érdekesebb, ezért sok helyen meg kell fordulnom az interneten. Sokkal lassabban tudok böngészni annál, mint aki a szemével gyorsan áttekint egy oldalt. A másik kihívás pedig az, hogy tényleg haladjak az utamon, hogy végre elkezdjek vállalkozni. Döntések, tervek kidolgozása, kemény. Látássérültként pénzt kérnem is nehéz bármiért, mert abban élek, hogy örülök, ha dolgozhatok és nehéz elképzelni, hogy ezt valaki örömmel meg is fizeti, pedig amiről most tanulok, az azt mondja, hogy lehetséges, csak meg kell mutatni a tevékenység értékének súlyát. Ráadásul én olyan dolgot készülök csinálni, amiről még kevesen hallottak és kevesen gondolják úgy, hogy szükségük lenne rá, viszont egy hatalmas probléma a dolog. Itt most arra gondolok, hogy a weboldalak igen nagy százalékban nem akadálymentesek, a látássérült emberek számára nehézkesen, vagy egyáltalán nem használhatók. Ez nem csak minket érint, hanem azokat is például, akiknek rosszabb minőségű gépe van, vagy éppen mobilról netezne. Szemléletet formálni, az nagyon nehéz, de szerintem nem lehetetlen. Ez motivál a munkámban.

Mi a legnehezebb egy látó-nem látó párkapcsolatban? Hát a legkönnyebb?

Azt nem tudom, hogy általában mi a legnehezebb és mi a legkönnyebb, de talán a saját helyzetemről tudok valamit írni. Nehéz a kérdés, mert ezen nem szoktam gondolkodni. Nekem a legkönnyebb megértenem a férjemet és elfogadni a döntéseit. A legnehezebb pedig úgy együtt lenni kettesben, hogy teljesen kikapcsoljak minden mást a fejemből, s csak arra koncentráljak, hogy ő meg én. Ezek a dolgok nem a látássérült és látó párkapcsolat jellegzetessége, ha van ilyen, hanem általában egy kapcsolatnak. Speciális dolog nem jut eszembe, mert mi nem úgy éljük ezt meg, hogy én nem látok, ő meg lát. Ha van is ennek következménye, az is csak akkor könnyebbség vagy nehézség, amikor az valamilyen emberi jellemmel van összefüggésben. Legalábbis ezt tapasztaltam idáig.

Számodra mi a legkönnyebb a gyereknevelésben?

Odafigyelni a hangulatukra és a szavaik mögé nézni. Ugyanis én rá vagyok kényszerülve, hogy a sorok mögött olvassak. Ez már több éve így van, volt időm begyakorolni.

És mi a legnehezebb? Hol és milyen területen kell a segítség?

Például most ment iskolába a legnagyobb gyermekünk, Attila. Az ő házi feladatait leellenőrizni nekem nem nehéz, hanem egyenesen lehetetlen, ez az apukája feladata. Aztán az, hogy a ruhájuk rendben legyenek, mielőtt elindulunk az oviba, iskolába. Ők kiválasztják, aztán megmutatják apukájuknak, hogy jók-e. Nem pecsétesek-e véletlenül, s jól mutatnak-e együtt (például a nadrág és a felső). Kint az udvaron, illetve idegen helyen a legkisebbre nem tudok vigyázni, mert ahhoz utána kéne mindig menni, vagy szaladni és az lehetetlen, hogy kézzel mindig tapogassam, hogy épp a macskakaját eszi a gyerek, vagy szöget akar lenyelni. Persze a rajzukat sem tudom megnézni. Ez sem nehéz, hanem lehetetlen. Azt hiszem nem is az a lényeg feltétlenül, hogy én konkrétan lássam. Hanem az, hogy érezzék, hogy odafigyelek rájuk. Ilyenkor megkérdezem tőlük, hogy mi van a lapon, meséljék el, hogy mit milyennek rajzoltak, milyen színű. Mivel korábban láttam, ezért tudok válaszolni is, ha ilyen jellegű dolgot kérdeznek.

Gyermekeid hogyan élik meg, hogy te nem látsz?

Teljesen természetesen, ők ebbe nőttek bele. Szeretik nézni mostanában a Farm, ahol élünk című filmet, mert abban megvakult az egyik gyerek. Megfigyeltem, hogy mennyire figyelik a történéseket. Szerencsére ez a sorozat nem szappanopera, hanem az életről szól. Figyeltem én is a filmben, hogy nincsenek-e benne túlzások és hogy mennyire a valóságról szól, de jónak találom. Talán az író tényleg valódi életeseményekről írta meg a folytatásos regényét, ami alapján elkészítették a filmet. Nyilván vannak kérdéseik, hogy én most fogok-e még látni, és mikor, és hogy, s akkor erről beszélgetünk. Még az elején volt olyan, hogy játszottak vakosat, csukott szemmel közlekedtek az udvaron vagy a lakásban.

Hogyan van leosztva a családon belüli munkamegosztás? Ki takarít, főz, mosogat stb?

Főzni a férjem főz. Én mosogatok, takarítok, mosok és pakolok. Pakolok, pakolok és pakolok... Ha bevásárolni kell, azt a férjem intézi. Mivel mi fával fűtünk, ezért ő csinálja azt is, én nem mernék begyújtani a kazánba és a cserépkályhába sem.

És mi történik olyankor, ha huzamosabb ideig nem sikerül tartanotok ezt a beosztást? Egyedül mennyire boldogulsz? Gondolok én a mindennapi gyerekes rutinok (esti fürdetés, fogmosás, öltöztetés, mese) elvégzésére.

A mesénél az a jó, hogy a mesélés a lényeg, és azt fejből is ki lehet találni, sőt, régen így is működtek a dolgok. Nemrég bemutattam a blogomban egy barátnőmet, aki állami kitüntetést kapott mesemondó kategóriában. A hagyományos mesék továbbörökítése szájról szájra történt. Úgyhogy ez nekem nagyon felszabadító gondolat volt, pedig annyira logikus, hogy a mese nem az, amit könyvből olvas az ember. Fogat mosni tudnak már egyedül, mert az oviban megtanulták. Öltöztetni nagyon könnyű vakon is, itt csak az lehet a baj, ha nincs segítség, hogy véletlenül olyan ruhát adok rájuk, ami kicsit foltos, vagy nem illik össze egymással. Amikor nem járnak közösségbe, akkor ez nem számít. Ovis kortól kezdve viszont nagyon. A fűtést hoznám fel még példának, hogy egy nap a férjem nagyon beteg volt és egy alkalommal nem tudtunk befűteni télen. Lehűltünk 15 fokra odabent. Azért vannak barátok, jó szomszédok, de csak legvégső esetben kérünk segítséget. Van támogató szolgálat is Gyömrőn, lehetne kérni segítséget bevásárláshoz, takarításhoz, ha minden kötél szakadna. Férjem nagymamájával élünk egy telken két házban, egymásra mindig számíthatunk. A fürdéshez is már szerencsére elég nagyok, ha engednék vizet a kádba, ők beleülnének, megmosakodnának, csak a legkisebbet kellene nekem kiemelni. Ő még nem olyan nehéz, csak csúszik egy kicsit, ha vizes. 

A családi minőségi együttlét legfontosabb eleme a játék. Te milyen játékokat játszol gyerekeiddel a legszívesebben? Hogyan oldod meg a „nézegetős” (pl. családi album lapozgatása) programokat?

Nálam a szójátékok mennek a legegyszerűbben és a játékos beszélgetés. A családi képek ki vannak téve a falra, oszlopra a nappaliban és azt néha kérdezgetik, hogy mi mikor volt és melyik képen ki van. Ekkor általában az asztalnál ülünk közösen és apukájuk válaszol, én pedig hozzáfűzök sztorikat. Sok kép van a számítógépen, ezt ők ha nézegetik, akkor azt egyedül nézegetik, néha apukájukkal. Szeretek énekelni, nálunk fontos a zene, ezért néha úgy rakunk rendet, vagy úgy keresünk egy éppen elveszett tárgyat, hogy énekelve kérdezgetjük, hogy vajon hol lehet. Így sokkal jobb a hangulat.

Lassan iskolások lettetek. Van-e olyan feladat, gyakorlat amiben tudsz segíteni az iskolás csemetédnek? Miben tudod leginkább fejleszteni őket?

Az iskolás fiamnak úgy érzem, hogy a konkrét iskolai feladataiban nem tudok segíteni. Viszont az érzelmi intelligencia fejlődésére oda tudok figyelni, ezek pedig pont azokkal a tevékenységekkel érhetők el, amiről eddig beszéltünk. Mese, játék, érdeklődő odafigyelés, beszélgetés.

Itt olvashatod Leona H.D. minőségben blogját.

A sorozat előző részeit innen, innen és innen olvashatod.