2014. július 27., vasárnap

Amikor nem akarok máshol lenni, mint ahol éppen vagyok

Bányász Dorottya, az erdélyi Trezy mosható pelenka "anyja"
Bányász Dorottya, ökologus végzettségű vállalkozó anyuka. 2009-ben kezdett el pelenkát varrni saját célra. 2012-ben meg vállalkozásra adta a fejét. Az ő nevéhez fűzödik az erdélyi Trëzy mosható pelenka.
Egy csíkszeredai teraszon ülve beszélgetünk az élet kérdéseiről, a vállalkozás kezdetéről, huncut gyermekek kulcseldugó technikájáról.

Vállalkozói életmódod mennyire borította fel a családi életeteket? Például miként oldod meg a gyermekek szünidei programját, mikor és hogy tudsz dolgozni? 

Nagyon felborította :( Tipikusnak mondható, de semmiképpen sem követendő! De ha kérded, mondom. Egyedül nevelem a gyerekeket. Gyakolatilag egyszerre csinálok mindent, főleg most a vakációban. Akkor nem nehéz, ha elfogadom, hogy résen kell lennem, észrevenni, hogy mikor melyik területen van szükség rám és mindig csak egyik feladatommal leszek elégedett. Ezért a végeredmény a hajnalozás vagy éjszakázás. Ha az ebéd olyan amilyennek „illik” lennie, akkor a vásárlóim nincsenek úgy kiszolgálva, ahogy azt a nagykönyv írja. Vagy ha megy egy Trëzy kampány, ami egy-két napos, akkor folyton telefonálok és igazgatom az éterben a dolgokat, akkor ott marad a mosatlan, totál szétszedik a lakást a gyerekek. Ilyenkor ha benézel hozzánk valószínűleg fülhallgató van a fülemen és a számítógépre koncentrálok. 
Ja, zsíros kenyeret, müzlit, joghurtot készíthetsz magadnak ha éhes vagy. [Megjegyzem ezeket szeretik a lányok a legjobban :) .]
De azt is, hogy bepakoljuk a strandfelszerelést, kosárba az ennivalót és elmegyünk a strandra mondjuk a hét közepén. Én ilyenkor kisfüzettel és okostelefonnal tanulok és tervezek az árnyékban, persze imádok úszni és a lányokat is bedobálom a vízbe. Megtanultam, hogy a nap végén csak azt sorolom fel magamnak, ami sikerült és amit legközelebb jobban kell csináljak. Ez viszont nem egyszerű. Sokkal hamarabb jön az elégedetlenség, a lelkiismeretfurdalás. Hihetetlen, hogy mennyi elvárásunk van magunkkal szemben és ebből milyen sok a külső vélt vagy valós kritikától való félelem.

Mire fekteted a hangsúlyt a gyereknevelésben?
Sosem gondolkodtam ezen. De leginkább a gyerekek önbizalmára! Szeretem, hogy meg merik mondani a véleményüket és azt is, hogy sokszor nem értenek egyet velem. Egyszerűbb lenne, ha pontos szabályok szerint élnénk, talán. Segítőkészek vagyunk, igyekszünk megértőek lenni és tolerálunk. Úgy érzem, nagyon szeretjük egymást.
Mi a kedvenc közös családi időtöltésetek?
Amikor az autóban egyszerre énekelünk :).
Általában olyanok, amik hasznosak is egyben, például ahogy elbiciklizünk a Trëzy pelenkacsomaggal a postára, vagy ahogy önkénteskedünk egy istállóban, kimászunk a Somlyó oldalába és meghatározzuk az útbaeső rovarok, növények nevét.
Hétvégén táncházba mentünk a szomszéd faluba ahol egyikünk elaludt, másik táncolt, a harmadik szemlélt, szinte jegyzetelt és pont így volt jó.
Hirtelen jött lehetőségként vágtál bele a vállalkozói életmódba. Milyen kezdeti nehézségekre emlékszel vissza?
Saját magammal harcoltam. Vajon mit fognak szólni hozzá? Ez volt a legeslegnagyobb félelmem. És az eladási protokoll a pejoratív sztereotípiáival teljesen ellepte a kezdeti időszakot. Értem ez alatt azt a kényelmetlen érzést, hogy majd vajon mindenkit győzködnöm kell? Fog ez menni nekem?!
Volt egy óriási bukta is, körülbelül a második sorozat, ami elkészült, mind elromlott: az első mosás után a külső anyag teljesen szétvált, 70 darab Trëzy-t kellett kidobnom. A vásárlóimat pedig kárpótolni kellett, mert úgy volt az, ahogy egy igazi kudarcnak lennie kell: felét értékesítettem már, mire kiderült a hiba. 

Mi számodra az otthondolgozós vállalkozói élet nehézsége és könnyebbsége?

Nehézsége a logisztika és a folytonos jelenlét, éberség! De a könnyebbsége az, hogy nagyon szabad vagyok. A saját életem és életünkben kell helytálljak, bármi belefér és csak kell bízzak benne, hogy jól tudom megítélni mikor mi a fontosabb. Magam osztom be a teendőket, magam tűzöm ki a célt, álmodom meg a minőséget, ez gyönyörű. Nagyon szeretem és hálás vagyok érte.

 
Mit tanácsolsz annak a kisgyermekes anyukának, aki gondolkodik saját termék megvalósításában és vállalkozást indítana?
Egy halom közhelyet megértettem, például azt, hogy „akard jobban, mint amennyire félsz tőle”.
Hogy vágjon bele, nem baj, ha nem áll készen rá. A kihívások, a sikerélmények és kudarcok megélése, illetve a saját megoldásaink segítenek lassanként felkészülni. Biztos vagyok benne, hogy már ma, ebben pillanatban van egy kicsi amit megtehetsz, hogy előrébb haladj az álmod megvalósításával. 
Azt is tapasztalom, hogy a legtöbb ötlet, amit megvalósítanánk már amikor megszületik, halálra van ítélve. Hajlamosak vagyunk cifra ellenérveket felsorolni, hogy miért nem fog működni. Ezért érdemes akciótervet kidolgozni még aznap, amikor az ötlet megszületett, főleg ha érezzük is, hogy az olyan, amit szívesen csinálnánk. 
Hogyan bírkozol meg a hagyományosnak mondható nőkre aggatott szerepekkel a mindennapi életben? Egyáltalán, nálatok hogyan működik az apa dolga-anya dolga felállás?
Azt hiszem ez kiderül az előbbiekből. Nem gondolom azt, hogy a hagyományos férfi-női szerepek ugyanúgy megállják a helyüket ma is mint régen. Szeretem, sőt meghat, ha egy párkapcsolatban az végzi el az adott dolgot, aki közelebb van hozzá – akár fizikailag, akár képességekben. Én a saját életemben bebizonyítottam magamnak több ízben is, hogy majdnem bármit meg tudok oldani, amihez van bátorságom, legyen az kaszálás vagy kerékcsere az autón, egészen a szülés és szoptatásig, a maga mélységeivel és szolgálataival. És mostmár kívánom megválogatni, hogy mibe adom bele az energiámat. Szívesebben gyakorlom, hogy a szükséges lépéseket elfogadóan és szelíden tegyem meg, a megoldás irányába.

"kívánom megválogatni, mibe adom bele az energiámat"
Honnan merítesz erőt a kitartáshoz, a folytatáshoz? Mi az, ami továbbvisz a nehéz napokon?
Ha csak egy órám van akkor szaladni, biciklizni megyek megnyugtat és máris el lehet kezdeni tervezni a lépéseket.
Érzelmi válságok szoktak lenni. Olyan nyomott a lelkivilágom ilyenkor, hogy nem látom a következő lépést, csak egyben a nagy nehéz sziklatömböt. A folytatáshoz megengedem magamnak, hogy egyedül legyek attól függően, hogy mekkora a góc vagy, hogy sikerül-e pesztrát szereznem.
Szerencsés vagyok, mert nagyon értékes barátságaim vannak, ezek mindig-mindig építően hatnak rám, akár a vállalkozásban, a magánéletemben vagy anyukaként dobnám be a törölközőt. :)
Megszállottan gyűjtöm azokat a pillanatokat, amikor nem akarok máshol lenni, mint ahol éppen vagyok.


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...